Ahogy kinyitotta szemeit, lágy szélben rengő-ingó levelekkel körbefont égbolt volt a világ. Tekintete lassan a lombkoronák alá siklott és hideg fénnyel erezett fatörzseken állapodott meg. Elméjében még vibráltak a háromtagú levelek fénysziluettjei, amint elindult a rengetegben. Lábai alatt elhalt percek ropogtak. Halk dallamot súgott a szél, miközben elnyelte őt  a fák labirintusa.

Vöröskalapos katonák állták útját. A Szfinx lenézett a gombák hadára és végigmérte a feszes sorokat. A vigyázban álló termőtestek fényes tűket tartottak gallérjuk alatt – épp csak hegyük kilátszott. Hátat fordított a mérges tömegnek, de már nem volt kiút – amarról feketefejű katonák alkottak zárt láncot. Ében kalapjuk alatt idegesen rezgő spóratartó lemezek vártak parancsra. A talaj felett bocskorukból szaporán pergő polipkarokat lövelltek ki. A Szfinx tudta, hogy nincs menekvés – ezek a lábai alatt vívják meg eposzi közdelmüket. És a szempillantásnyi idő, amíg ezt kigondolta, elegendőnek mutatkozott arra, hogy a két sereg egymásnak feszüljön. Csápok fontak át termőtesteket és tűk fúrtak keresztül ropogós kalapot. Spórák füstje szőtt tejfehér ködöt a meghökkent Szfinx köré, és egy kis spóra – és tényleg csak egyetlen egy – orrában keresve menedéket a káosz elől, agyáig futva egy tekervény mögött lihegve megbújt. Ott pici szálait szétterpesztve, sűrű fonalakat eresztett és azokkal szőtte át a Szfinx testében lüktető vörösizzást. Ám amikor már minden tekervény mögött ott érezte önmagát, a kicsi spóra már tudta, hogy szörnyű dolgot cselekedett. És a gombák hada – kalapszínre való tekintet nélkül mind – szomorúan lehorgasztva fejét a Szfinx kiégett teste körül, néma gyászba roskadt.

És az egyik gomba magasra emelte rőt fejét. gallérját finoman rojtozta a szél. Minden sejtjével társaihoz szólt és ők egyként érezték a Szfinx halálát okozó botor spóra utolsó gondolatait. Nemes testüket szálakká bontva, egymással összeolvadva kezdték bejárni az utat, amit szívük mutatott nekik. A vékony fonalakból csontok, erek, izmok lettek és ahol az előbb gombák hadakoztak, most a Szfinx nyitotta fel églő szemeit. Lenézett a lábai előtt heverő tetemre és felismerte benne az önmagához hasonlót. Megerősödött elszántsággal indul újra útnak, hogy találjon még valakit, akit önmagához hasonlónak mondhat.